A hely története

 

Barlangokon általában természeti képződményeket értünk. A világ számos helyén azonban, s igy a Bükkalján is, valamikor a régmúltban létrejött a barlangoknak egy másik családja. A helyi emberek által puha kőzetbe vájt hajlékok, barlangok, barlangrendszerek éppoly számosak, nagyok s változatosak, mint azok, amelyek természeti működések során jöttek létre. Ám, mig a természetes barlangok kora a földtörténet kutatásaival megállapitható, a mesterséges képződmények esetében ez ritkán lehetséges, mert kőzetük nem időtálló, általában irásos anyagok sem őrzik keletkezésük történetét. A Bükk-vidéki barlanglakások kora ismeretlen, kialakulásukról, használatukról mégis sokat tudunk.

A noszvaji barlangok a Bükkalja kőkultúrájának részeként jöttek létre. Az emberek megélhetéséhez ezen a vidéken mindig hozzátartozott a kő kitermeléséből, faragásából adódó kereseti lehetőség. A kőzet mindennapi felhasználása az itteni falvakban még ma is gyakori. A barlangok terei a tufa előrelátó kitermelése során, a kőzet helyén, „negatívjában” alakultak ki. A domboldal bányaként művelt platóin a tájolást is figyelembe véve vájták ki az itt élők egyterű, később több szobából álló lakásaikat, gazdasági helyiségeikkel együtt. „A barlanglakások negatív terei kívülről láthatatlanul belesimulnak a tájba, részei a természetnek. A ház maga adva van, csak a felesleget kell ki-, elhordani. A benne lakók élvezhetik az ebből adódó előnyöket: a föld védelmét, a biztonságot.” (Batár Attila: Láthatatlan Építészet, Bp. 2005.)

A Kárpát-medence riolittufa kőzetének fő tömege Észak-Magyarország keleti részén található. A barlanglakások kialakításához legalkalmasabb a riolit tufa, de a homokkő és a lösz is használt anyaga volt a népi építészetnek.

 

Földtörténet – A tufa létrejötte

 

A Bükkalja területének földtani felépítésében a legősibb ismert képződmény a triász időszaki mészkő, amely a Bükk hegység jelentős tömegét is alkotja. E kőzetrétegre rakódott a miocén korban a barlangok anyagát alkotó riolittufa. A Déli-Bükk vulkánjai kevés lávát szolgáltattak, annál több hamut és horzsakövet, s ezeket finom törmelékként szórták szét. Így keletkezett, lerakódás, kihűlés után a tufa kőzet.

A kiömlött, izzó lávából a kiömlési - eruptív kőzetek keletkeztek. Az izzó gőzökkel kirobbant hamu forró állapotban hullott vissza az izzó felhőből és így összesülve keletkezett az ún. ignimbrit (tűzárkő). A barlangok kőzetét alkotó anyagokat, kialakulásuk és használhatóságuk szerint az alábbiak szerint különböztetjük meg:

- Végül, a sárgás-barna színű andezittufa szakrális célokra (keresztek, sírkövek), és a házak alapozására alkalmas. E két utóbbi kőzet másodrendű szerepet játszik a dombok felépítésében.

Őstörténet

A vulkanikus tájainkon fennmaradt emlékek mindenütt a tufahajlékok korai használatának nyomait őrzik.

 

Szakrális emlékek

 

Kaptárfülkék: Nagy valószínűséggel az avar kortól a 14. századig keletkeztek a riolittufa kúpokba bevájt 50-70 cm magasságú üregek. Megtalálhatók az egész déli-Bükk területén. A szomszédos faluban, Szomolyán, a Vén-hegy oldalában a Királyszéke elnevezésű, több tufakúpból álló sziklaképződményen 117 kaptárfülkét számolhatunk össze. Itt található a magyarországi emlékek egyötöde.

A kaptárkövek kultikus helyként való használatáról nincs feltárt tárgyi és írásos anyag.

A szomolyai szájhagyomány szerint török-kori erdei sziklaméhészet nyomait őrzik. A kutatások arra következtetnek, hogy a kaptárkövek kultikus szertartások vagy az üregekbe történő temetkezés színhelyei voltak. Alkotótelepünk egyik központi barlanglakásának homlokzatán is található egy kaptárfülke.

Remetebarlangok: A szerzetesi életforma térítők közvetítésével jut el a Kárpát-medencébe. Szerzetesrendek telepedtek le Tihanyban (a remetebarlangok 1047-1055. évek között készültek Csemegi József kutatásai szerint), Zebegényben és később Mátraverebély-szentkúton. A Bükk hegység negyvenes évekig használt remetebarlangjairól is találhatunk leírásokat.

Gazdasági célú építmények

A barlangok állandó hőmérséklete sokoldalú felhasználást tesz lehetővé. Istállók, terménytárolók mindenütt kialakításra kerültek.

Borospincék. A pannontáj művelésének meghatározó növénye a szőlő. Az Eger környéki bortermelés első írásos emléke 1508-ból származik. A bükkaljai szóhasználatban a ’pinceház’ kifejezés elsősorban a borospinceként működő barlangok megnevezése. Elsősorban a vagyonosabb rétegek, a városi polgárság és a földbirtokosok tartottak fenn pinceházakat. Számos helyen megfigyelhető, hogy a birtokokon dolgozó vincellér, vagy szegényebb boros gazda lakása a pincéhez lett hozzáfaragva. A nagybirtokosok cselédei, elszegődött munkásai hasonlóan kialakított szálláshelyeken, barlanglakásokban éltek. Sok esetben találunk ágypadkát kifaragva az istállókban, birkahodályokban.

 

Lakás

Barlanglakások, a népi építészet emlékei megtalálhatók a déli-Bükkalján és Budafokon, Érden, Tolna-megyében és Miskolcon. A barlangi a lakásforma megjelenésére levéltári adatok állnak rendelkezésünkre már a 13. századtól. A 17. században a fa kitermelését, építkezéshez való használatát korlátozták a parasztság számára, ez is elősegíthette a barlanglakások szélesebb körű elterjedését. A későbbi koroktól egészen napjainkig találhatunk adatokat a barlanglakások használatáról.

A Bükk barlanglakásait elsőként Herman Ottó írta le tudományos igénnyel, az 1900-as évek elején. Ezekben a leírásokban az egyesület egyik lakása is említésre kerül. Útitársa, Koszkol Jenő rajzai, akvarelljei 150 év távlatából a maihoz nagyon hasonló képet mutatnak. Igazán részletes áttekintést a témáról, helyszíni gyűjtést levéltári kutatásokkal kiegészítve az Egri Vármúzeum első igazgatója, Bakó Ferenc végez, az 1960-70-es években. Tanulmányai a térség múzeumi kiadványaiban, önálló monográfiákban jelennek meg. Bakó Herman Ottó nyomán a barlanglakások három típusát különbözteti meg:

1. Legegyszerűbbek a föld színe alá süllyesztett, fedetlen udvarral, szinte lyukszerű bemélyedésként kialakított, egy vagy kéthelyiséges lakások.

2. Fejlettebbnek mondható, a föld szintje alá (az udvar az út járószintje alatt van) bújó, de már úgynevezett gádorral lefedett típus. A gádor fedett előteret jelent, oldalt falazattal, elöl faragott lécezéssel, felül kontyolt nyeregtetővel.

3. Az utca szintjének magasságában kialakított, függőleges falfelületbe mélyített barlanglakások képezik a legfejlettebb típust. Általában több helyiségből állnak, a lakóteret kiegészítik gazdasági rendeltetésű kamrák, pincék, ólak. Ezekből maradt meg a legtöbb.

A lakások homlokzatát meszeléssel védték, számos helyen megfigyelhető a fa vagy kő oszlopokkal alátámasztott cseréppel fedett eresz nyoma. A módosabb gazdák később tornácos kiképzésű lakásokat vágattak maguknak. Kétszintes barlanglakásokat is találunk, főként Szomolyán.

A barlangi tüzelőberendezések párhuzamosan fejlődtek a fennálló házakban megjelenő típusokkal. Noszvajon a szabadkéményes konyha az általános, később megjelennek a takaréktűzhelyek. Fűtésre, sütésre a kemencét használják, ami fokozatosan kikerül a szobából a külső térbe.

 

Közelmúlt

A vidék, s benne a parasztság kultúrája megőrizte az életforma tereit, egészen hatvanas évekig. A villany bevezetésén kívül szinte alig változott a barlangok területe. Ezután, a hagyományos értékrend felbomlásával, az életforma megváltozásával a lakások elvesztették lakótér funkciójukat. A falusiak 1997 körül főleg gazdasági céllal (terménytárolás, borospince, szerszámos műhely) használták barlanglakásaikat. A legtöbben fennálló házakat építettek, a kedvező körülményeket kihasználva, és megszabadultak föld alatti lakásaiktól.

A szegénység eltemetett, elfeledett helye lassan enyészetnek indult, nemcsak Noszvajon, de a környéken mindenhol. A kőkultúra nyomai, emlékei korszerűtlenné váltak. A pocemi részen lakott még néhány család, főként cigányok, de ők sem sokan, körülbelül 20 fő. A társadalom peremvidékén élők tehetetlenségükben, lehetőségek híján tengődve felgyorsították a formák erózióját.

Az egyesület tevékenységével megváltoztatta ezt a helyzetet.

 

 

 

A Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep Egyesület Pécsett, a Képzőművészeti Mesteriskolában végzett szobrászok és képzőművészek baráti társaságából alakult.

Az első évek összejövetelei a táj fokozatos birtokbavételét célozták. Megtisztítottuk a több évtizede halmozódó szemétkupacoktól belső tereinket, udvarainkat. A paraszti eredetű térhasználat egységeit az általunk elképzelt térszemlélet, térhasználat szerint kezdtük átalakítani. Az elkoszolódott meszelés rétegeit lefaragtuk, s így feltárult az addig rejtett kőszerkezet, a falak lélegezni kezdtek. Tevékenységünk, s a kitisztuló terek több fényt kívántak, megnagyobbítottuk hát a nyílásokat. A fény beáradása hívta életre a belsők kitágításának gondolatát. Nyílászárókat, kaput, ajtókat, ablakokat készítettünk.

Évről-évre egyre nagyobb területet vontunk művelés alá. Mára a Farkaskő-dűlőben tíz barlanglakás alakulása felett őrködünk. Ebből kilenc egy tömbben található. A maradék négy barlanglakást is szeretnénk idővel az egységes arculathoz formálni.

A szobrászi tájalakító programok kiegészítéseként más művészeti területek alkotóit is vendégül láttuk a művésztelep műhelyeiben.

 

FARKASKŐ NBME PROGRAMOK, SZIMPOZIONOK

1997 Alapítás, a környezet megtisztítása

1998 Közösségi terek, határok szimpozion

Farkaskő NBME szobrászat kiállítás, Kepes Vizuális Központ, Eger

1999 Belső tájrendezés

2000 KőFALAK-KéMéNYKüRTőK

2001 SZÉL-KŐ-VÍZ

2002 ÖSVÉNYEK-KERTEK

2003 TŰZ-TÉR–TÁJ VII. Farkaskő szimpozion

Horváth Ottó „Belsőtájépítészet” – kiállítás, Noszvaj

2004 SZÉL-KŐ–VÍZ VIII. Farkaskő szimpozion

Horváth Ottó „Kicsitájcsi” – kiállítás, Noszvaj

Balázs Péter kiállítás, Parti Galéria

2005 Horváth Ottó Farkaskő NBME - előadás, Tájépítészeti konferencia Nagyharsány

Balázs Péter kiállítás, Kepes Vizuális Központ, Vitkovics Ház, Eger

Farkaskő NBME – előadás, Siklós, Nemzetközi Kerámia Szimpozion

2006 Hajlék IX.Farkaskő NBME Fűzfahajlék építő szimpozion a Borsos Miklós Művé

szetéért Alapítvány meghívására (Gyergyószárhegy, Erdély)

X. Nemzetközi szimpozion a Babes-Bolyai Egyetem Képzőművész hall-

gatóival

Viradhuta Fénybánya - Farkaskő NBME üvegolvasztóprojekt

2007 Tavaszi találkozó Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány, Fénybánya,

Farkaskő NBME

Táj és Művészet Nemzetközi Land-art szimpozion, Fehérvárcsurgó

Fény szimpozion XI. Farkaskő NBME, Noszvaj

2008 Fény szimpozion XII. Nemzetközi találkozó, FNBME, Noszvaj

Zene szimpozion XIII. FNBME, Noszvaj

Balázs Péter – Kotormán László - Gálhidi Péter „ Kert” kiállítás, Parti Galéria

Hátifonó műhely megnyitása, Dombház Galéria tervezése, kerttervezés

Fonástechnikák módszertani összejövetelek

Zene szimpozion

2009 Dombház Galéria építése

2010 Kert– és tájépítészeti szimpozion

 

 

 

Irodalomjegyzék

Bakó Ferenc (1972): Kőházak és barlanglakások Észak-Hevesben. Heves Megye Múzeumi Évkönyve, VIII–IX.

Bakó Ferenc (1977): Bükki barlanglakások. Borsodi Kismonográfiák 3., Herman Ottó Múzeum, Miskolc.

Bakó Ferenc (1997): Remetebarlangok (Mátraverebély-Szentkút). Építéstörténeti tanulmány, különnyomat a Ház és Ember 12. kötetéből.

Baráz Csaba (2004): A Bükkalja ősi kövein. Eger Körzete Kistérségi Társulás, Eger.

 

Baráz Csaba–Mihály Péter: A HEVES ÉS BORSOD-ABAÚJ ZEMPLÉN MEGYEI KAPTÁRKŐ TOPOGRÁFIA ÚJABB EREDMÉNYEI ÉS A FÜLKÉK RENDELTETÉSÉNEK VIZSGÁLATA, Eger, 1995-1996

 

Batár Attila (2005): Láthatatlan építészet. Ab Ovo Kiadó, Budapest.

Beardsley, John (1998): Earthworks and beyond. Abbeville Press Publishers, New York, London, Paris.

Bukta Imre (2001): Ezredfordulós Szimpozion. Körkérdés a művészetről. Országépítő, 2001/2. Melléklet.

Finta József (2000): A 21. század építészeti jövőképe. Magyar Tudomány, 2000/10.

 

Herman Ottó: A pokol cséplője p.7-141: Gyűjtőnapló. Magvető, Bp. 1983

 

KÉPEK A MAGYARORSZÁGI CIGÁNYSÁG 20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBŐL

„A világ létra, melyen az egyik fel, a másik le megy” Antropológiai fotóalbum

Szerkesztette: Szuhay Péter, Barati Antónia, Néprajzi Múzeum Budapest, 1993

 

Keserű Katalin (1994, szerk.): Természetesen. Természet és Művészet Közép-Európában. Műcsarnok, Budapest.

 

Kunkovács László: Ős-épitmények

 

Lóska Lajos (2003):  Környezetművészet. A térberendezés rövid története Magyarországon. Új Forrás, 2003/9.

Pap Gábor (1997): Fényhimnusz Kappadókia barlangszentélyeiben. Design & Quality, Budapest.

Sabján Tibor (2002): A búbos kemence. Terc Kiadó, Budapest.

Szikra Renáta (2006): Ökokatedrális, növényszentély. Balkon, 2006/3.

Szikra Renáta (2007): Kerti séta időben és térben.Balkon, 2007/6.

Telek Balázs: Anamorph

Tillmann, J. A. (1997): Távkertek. A Nyugalom tengerén túl. Kijárat Kiadó, TEVE könyvek, Budapest .